Német lövegállás - Diorama 1/35 méretben - Figurák, kiegészítők, Pa.K. 36 TELJES
Ahogy az előző posztban ígértem bemutatom a diorámán helyet kapott figurákat, ágyút, épületet, kiegészítőket.
Három készlettel dolgoztam, 7,62MM PAK-36(R) /innen/, SHELLS WITH AMMO BOXES MAKETT /innen/, GREEN STUFF WORLD FLEXIBLE SANDBAGS /innen/, TAMIYA GERMAN ARTILLERY CREW SET /innen/, utóbbiból csak 2 figurát és néhány kiegészítőt használtam fel.
Első körben a félkész diorámán elhelyeztem a PAK-36-ot és hozzá a kiegészítőket, hogy lássam mekkora hely van a beépítésre. Az ágyú készletben lévő lövegken kívül felhasználtam a SHELLS WITH AMMO elemeit is.
Majd következnek a kiegészítő elemek és makett figurák összeragasztása, festése. Ezek alapozását Vallejo, Grey 61-73 színnel fújtam le. Amúgy kb 2 éve kezdtem el használni airbrush pisztolyt használni. Nagyon bejön és valóban már megjelenést tudunk adni a figuráknak, harci maketteknek. Tervezet átállni teljesen Vallejo festékekre, azaz ugye vízbázisúak és jó használhatók airbrush-hoz is, másrészt jól keverhetőek és lehet velük megvalósítani az árnyékolásokat.
Ebben a diorámában próbáltam ki először egy vásárolt homokzsák kiegészítőt (Green Stuff World flexible Sandbags - Innen). Eddig magam próbálkoztam, kisebb nagyobb sikerrel. De ez a Green Stuff homokzsák nagyon bejön. Jól formázható, ragasztható és festhető. Sajnos a 25db készlet akkora homokzsák kupacra nem elég, de tankokra, vagy ehhez hasonló kisebb fedezékekre ideálisak.
Ezeken a figurákon (TAMIYA GERMAN ARTILLERY CREW) próbálgattam megjeleníteni az árnyékolást és finomabb ecsetvonásokat. Erről a képek csak a kész diroámán látható, külön rólunk nem készültek képek. Itt Revell színekkel dolgoztam, egyedül a Fekete színt használam Vallejo készletből.
Az alapon használt sarat, szokásosan magam készítettem, szitált homok, festék és faragasztó felhasználásával. A jövőben a tervek között van, hogy szín nélkül fogom a felületekre felvinni és utólag fújom le airbrush-al. Az apró port, homok és további sár imitálást főleg Pigment-el valósítottam meg.
A diorámán az lövészárokon kívüli felületet statikus fűvel borította le. Annyi csavarral, hogy nem statikus fűszóróval, hanem egyszerűen kézzel. Nem csináltam mást, mint fogtam egy kisebb csomót az ujjammal, amit belemártottam a faragasztóba és egyből az adott pontra nyomtam, és így haladtam csomónként. Ez egy jó módszer, de kisebb területekre ajánlom, mert elég melós. És érdemes kiegészíteni a műfüvet egyéb talajkiegészítővel, vagy különböző árnyalatú műfüvekkel, vagy virágokkal, mű növényekkel. Én most ezzel dolgoztam: Model Scene Grass Flock 2mm Early Summer.
Kifejezetten élveztem ennek a diorámának az elkészítését. Több új megoldást is kipróbáltam, több új készletet és nem utolsó sorban szerintem az első alkotásom, ahogy több készletet kevertem össze és építettem fel belőle ezt a történetet. Ha időm engedi, készítek kis videókat a kész diorámáimról, mert mást mutatnak magukból ha videón, némi hangaláfestéssel láthatjuk őket. Kövess be a youtube csatornán és kapod az értesítést, amint új videó kerül fel: www.youtube.com/@hobbymakett.
A következő diorámáim a terveim szerint jóval kisebbek lesznek és főleg a figura festésre fókuszál majd. És a „hátterek” képező diorámák tényleg csak minibálban jelennek meg. Minden próbálkozásról készítek képeket és nagyon kritikus leszek magammal és minden észrevétel leírok. Ez legyen akár rossz, vagy jó meglátás.