Német lövegállás - Diorama 1/35 méretben - Alap, föld, barikád
7,62 cm Pa.K. 36 + crew figures 1/35
Még idén tavasszal kezdtem el az új dioráma megtervezését és az alapok elkészítését. A dioráma 1/35 méretben készült és szokásosan a figurákat és 7,62 cm-es páncéltörő löveget /7,62 cm Pa.K. 36 (r)/, hordókat, lövegtartó ládákat leszámítva mind egyéb tereptárgyat magam készítettem.
Az alapot most is hungarocell adta, amit két lépésben készítettem. A méretre vágást követően következett a kis fa tároló elkészítése balsafából. Ez a faanyag az egyik legkedveltebb alapanyag, mert könnyen megmunkálható és számtalan méretben lehet beszerezni. Nekem ez a második dioráma (korábbi dioráma:Berlini ház tetejét lévő kis ház volt) , ahol ezzel dolgozom, de nagyon pozitív a tapasztalatom vele. Ajánlom a figyelmetekbe. Amúgy OBI-ba szerezbe be, ami nem épp a legolcsóbb, de csak néhány szálról van szó.
A másik újdonság, amit eddig csak kisebb elemeknél használtam, az a kartondoboz volt. Itt annyi a trükk, hogy szét kell tépkedni őket és a felesleges papírdarabokat egyszerűen csipesszel le kell tépni róla. Egy sötét alapszínnel kezeltem ezt a felületet és fémhatású festékkel festettem le.
Ugyan így tettem a balsafával is, ahol csavar segítségével réseket, vágásokat ejtettem a fán majd rámentem nem higított festékkel, majd száraz ecset technikával fejeztem be a műveletet.
A dioráma központi eleme a 7,62 cm-es páncéltörő löveg pozícióját próbáltam az alaphoz. Itt fontos szem előtt tartani, hogy további figurák is helyet kapnak a diorámán, és mivel minden hely számít, érdemes jól átgondolni.
A löveg jó vétel volt, mert rengeteg kiegészítőt kapunk a személyzeten kívül. Persze makett kiegészítőkből sosem elég. Az 1/35-ös méretnek köszönhetően jól lehet dolgozni a kapott matricákkal és az arany szín igencsak megdobja a valódiság érzetet.
Itt már elkezdtem az alapra felvinni a földet, ami egy saját keverék. Biztos minden dioráma építő saját keveréket használ, nálam ez a következő:
- szűrt kaktuszföld
- barna, világos és sötét keveréke
- farakasztó
- víz
Száradást követően nyeri el végső színét és nem lesz fényes felület.
Ezt követte a kis fa tároló tetejének elkészítése, ami a már említett kartonból készült. A festést követően modellboltban vásárolható levelek, zöld fű maradványokból szórtam meg. Ezeknek rögzítése vizesített faragasztóval történt. Pár óra száradást érdemes hagyni neki.
Az utolsó fáziban elkezdtem felvinni a növényzetet, bokrokat és füvet. Bevallom ezen a téren még kezdő vagyok, vagy hova fejlődni, de igyekszem mielőbb kiegészíteni apróbb növény elemekkel is.
Az alábbi képen már látható, hogy a bekevert dioráma alap szépen megszáradt és nem matt hatású. Továbbá helyet kaptam a tank elhárító elemeket (u.n. sündisznók)
Elkezdtem felvinni a dioráma füvet (látsd: modellfutar.hu), amit egy faragasztós masszába szurkálok kisebb mennyiségben. Ez is számomra egy relatív újdonság és még nem tökéletes a használata. Talán néhány növény hiányzik belőle, hogy realisztikusabb legyen, de kezdetnek szerintem jó. Főleg 1/35 méretben használatos.
Hamarosan következik majd a dioráma következő posztja, ahol a figurákat és kiegészítőket mutatom be.